2017. január 8., vasárnap

Hello, Notino! | Dobozbeli termékek, amik megtetszettek

A Notino (ex-Iparfümeria), még régebben egy kedves meglepetéscsomaggal lepett meg még novemberben. Azóta már kicsit megfogyatkozott a csomag tartalma, de a lelkesedésem azért mégsem hagyott alább, főleg mert elég szuper dolgok kaptak helyet a  dobozban. 1-1 darab felkeltette az érdeklődésemet, olyannyira, hogy a nagyobb kiszerelésbe is beruháznék idővel. 
Sok szép dolog lapult a dobozban, de inkább a leginkább tetszőkről írnék pár sort. Akadt itt olajos tusfürdő, kézkrém is, szőkítő spray is (lehet célzás, hogy legyek szőke?:)), de voltak termékek amikkel nagyon betaláltak, mi több, egy kicsit mintha a komfort zónámból is kirángatott volna a doboz tartalma, és ez jó dolog. Persze, a közel jövőben pedig egy kis kedvességgel is készülök Nektek, mert van, amit természetes adottságaimnak hála (vagy nem hála), nem fogok tudni használni, így érdemes résen lenni majd a blog különböző platformjain (is). :)

Instagramon láthatták a régebbi követők, hogy nyáron engem is felkapott ez a hajgumi láz, ami hasznosabbnak is tűnik eddig, mint a sima, hagyományos darabok, így amikor a Papanga hajgumikból beszereztem kettőt, még nem számítottam arra, hogy helyet kell szorítsak 3 új jövevénynek is. Kisebbek, mint a DM-ben kapható változat, vékonyabbak is valamivel, viszont egy új színnel bővült a repertoárom, így nagyon örülök, hogy most már 5 ilyen hajgumi tulajdonosa lehetek. Tényleg már csak az InvisiBobble hiányzik a gyűjteményemből. Ami késik, nem múlik...:) 

Ami kifejezetten izgatta a fantáziámat még a dobozból, a Dermedic arckrém minták voltak, mert megfogadtam, hogy idén már jobban odafigyelek a ráncok megelőzésére és itt 2 ilyen minta is lapult a csomagban.

Parfümminták is helyet kaptak még a dobozban, a Burberry Baby Touch darabjának abszolút örültem, mert amióta már 2 rendelésemhez ajándék mintaként járt, nagyon megszerettem, így esélyes, hogy a nagy kiszerelésre kezdek el gyűjtögetni a közeljövőben. Addig, különleges alkalmakkor ezt a 3 mintát osztom be.
Az Orofluido szépségolajat először elég töménynek találtam, viszont jól szuperál, kevés is elég belőle és az illata olyan keleties-fűszeres, amit ebben a hidegebb időben szeretek. Viszont, nyáron tudom, hogy nem lenne a kedvencem. 5 ml, viszonylag elég sokáig használható lesz, a nagy kiszereléssel meg szerintem évekig kihúzom, bár az ára a másik tényező, ami indokolja ezt a sokáig húzódó használatot. Van belőle 5 ml-es minta is eladósorban a webshopban, ezt a tényt mindig előnyként értékelem vásárlásnál, mert sokszor nem szívesen fektetek bele rögtön a teljes kiszerelésbe, inkább veszek 2 kisebbet és az már jó alapot ad, a végleges döntéshez. Emlékezzetek csak vissza, hogy a MySkin79 BB krémjével is enyhén lassú növekvő tendenciával, de eljutottam a teljes kiszerelés megvásárlásáig. Szerintem én még rendelek majd egy kisebb verziót, mielőtt ténylegesen leteszem a voksomat az olaj mellett. 

Még a tavayi Pixiboxban volt egy La Roche-Posay Toleriane Ultra Fluide krém mintám, amit szerettem, de most ebben a dobozban is szerencsére lapult egy darab. Nem bántam volna, ha ebből kettő érkezik, mert 2 ml, az, kb. 2 használata elegendő, vagy 2,5-re, jó indulattal, de ebből még nem biztos, hogy rájön az ember, hogy akarja-e vagy sem a krémet. A textúra nagyon tetszett akkoriban is, és eszembe juttatta, hogy hosszabb távon is be akartam fektetni a nagyobb kiszerelésbe. Így, szerintem lassan kitaláljátok most már, meg is van a 2017-es arcápolási rutinom 1-2 főszereplője. :D 

Kisebb vagyonba fáj, ha újdonságokkal ismerkedne az ember, vagy valami minta alapján megtetszik neki.  Össze sem merem számolni, hogy mennyi lenne a végösszeg, de gyanítom, hogy valahol 30 ezer királyi forintnál nem érne véget a történet. Úgyhogy fontossági sorrend szerint haladva, először egy ránctalanítót keresek majd, utána jön majd ez a fluid, végül a hajolaj és a Baby touch parfüm. A hajolaj azért került ilyen hátra fontossági listán, mert van egy olcsóbb alternatíva (Avon), amiből a második üvegnek kezdek neki, így ha ez a 5 ml-es minta elfogy, akkor nem létszükséglet az utánpótlás. Várni meg tudok, valamennyire türelmes típus vagyok, még ha ez olykor nem is látszik rajtam.

Titeket milyen projekt foglalkoztat mostanában? 

2 megjegyzés:

  1. Az Aloe gélből nekem is van mintám, Elenitől kaptam és nagyon megtetszett, szeritnem megrendelem full sizeban is. :)
    A Burberry parfümöket imádom. A Body a kedvencem, régen használtam a Weekendet is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Body-t ismertem tőlük, csak az illatot nem szaglásztam meg sohasem. Viszont, a Baby Touch megtetszése óta, tök bűntudatom van, hogy méltatlanul hanyagoltam a márkát. Neked nem szokott ilyen lenni? :D

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com