2017. november 20., hétfő

Könyvélmények III.| Megtudjuk mi az a Rongybaba és a Halhatatlanság is tiszteletét teszi a bejegyzésben:)

Rettenetesen régen volt, hogy a könyves élményeimről meséltem a blogon, pedig akad azért egy pár könyv. amit kivégeztem a legutóbbi helyzetjelentés óta. De, ha már itt vagyok, akkor be is mutatnék pár polcra valót. Nagyon élveztem az olvasásukat, és igen, van olyan író, akit szerintem Ti, a blog olvasói is jó szívvel fogtok ismét a bemutatáson üdvözölni. Ma nemcsak a Halhatatlanságról lesz szó, hanem megszökünk Észak-Koreából, mi több, megtudjuk együtt, hogy mi is az a Rongybaba. Aki pedig nem látott még könyvről panaszkodni, az most ilyet is tapasztalhat. Mozgalmas bejegyzés a mai, ha a műfajokat nézzük. Kezdjük is...


Blaine Harden- Menekülés a 14-es táborból - Észak Koreából a szabadságba
Nyilván az Észak-Koreáról szóló életrajzi történeteket még most is szeretem, így nem is volt kérdés, hogy elolvasom Blaine Harden könyvét Sin Donghjok életéről. Nem egy egyszerű olvasmány, nincs benne tündér csillámpor, a kőkemény és sajnálatos valóságot meséli el Blaine Harden segítésével az áldozat- olvasmányosabb formában. Sajnos nem egyszerű a rendszerből menekülők élete, így abszolút megértem, hogy ezt a könyvet így írták meg, ahogy. A társadalomba is nagyon nehéz beilleszkedniük, a számunkra alapvető társadalmi normákat pedig nagyon nehezen veszik fel a legszigorúbb munkatáborokból megszökött emberek. Nyilvánvaló, hiszen melyikük is álmodott volna olyan gyermekkorról, hogy 4 évesen fájó-korgó hassal gilisztákat és patkányokat fogjon a munkatábor területén, mindezt azért, hogy ne haljon éhen. És ez még csak a kezdet a munkatábor azon vasútján, ahol nincs megállás, csakis akkor, ha megszöksz (vagy meghalsz9. Elárulom, a munkatábori szökés eddig talán csak 2 embernek sikerült Sinen kívül. Nem valami jó arány, ha a fogvatartottak és a munkatáborok működési idejét vesszük alapul.... 

J.R. Ward - Halhatatlanság:Bukott Angyalok sorozat utolsó kötete
7 lélek, 7 esély- ismeritek már a sztori alappilléreit. A legutolsó kör után nagyon felgyorsulnak az események és rögtön a végjáték szélén találja magát az olvasó. Nyilván a legutolsó lélek kiválasztása kiszámítható eleme volt a történetnek, engem mégis lenyűgözött ez a kötet, hiszen az angyali teremtmények közötti történések  és az érzelmek gyönyörű leírása, igenis nagy pozitívuma az írónőnek. A történet maga viszont nem volt annyira csavaros. Nyilván a végjátékon volt a hangsúly, de a bonyodalmakat meglepően egyszerűen oldotta meg- nem mindig volt meg bennem az a fajta jól eső izgalom, hogy most vajon mi lesz a folyamat vége. 
A Bukott Angyalok sorozat egy teljesen önálló sorozat, semmi köze a Fekete Tőr testvériséghez, azon kívül, hogy kb. 2 mondat elhangzik benne a másik sorozatban lévő angyalról. Így, aki nem a kezdetektől követi a hölgy munkásságát, teljes nyugodtsággal belevághat a könyvsorozatba. Igazán új világot tár az olvasó elé, így alig várom, hogy részletesebben megismerkedhessek a Bourbon királyai c. sorozatának könyveivel. Eddig 2 rész jelent meg, ami igazából nem oszt, nem szoroz, mert a Ward féle könyvekkel gyorsan tud végezni az ember. Szerintem 2 hét múlva találkozunk megint itt, ahol majd sírok, hogy várom a harmadik részt.... (Ajj, az olyan jellemző lenne..). 


Daniel Cole- Rongybaba
Több holttestből összevarrt testet találnak meg egy lakásban- a gyilkosság módja brutális, de a legvérfagyasztóbb mégis az, hogy az összevarrt áldozat mutatóujja a nyomozó lakására mutat. A gyilkos pedig egy kedves kis listával fűszerezi meg a könyv további hangulatát, melybe a főszereplő nyomozó majdnem beleőrül. A rendőrség pedig sajnos nem tudja megakadályozni a gyilkos ámokfutását, pedig látszólag 2 lépéssel mindig előtte járnak....és mégis, minden készültség ellenére a gyilkos kicselezi őket. Vajon hogyan? Hiszen besúgó nincs. 
A könyvben nagyobb csattanót vártam a gyilkos kilétét illetően, de a szálak felvezetése nagyon tudatos és szépen adagolt. A történet maga nagyon szépen felépített, utoljára ilyen mesterien felépített történetszövést Jókai Mór Az aranyember társadalmi regényénél tapasztaltam. A gyilkos kiléte kicsit kudarcként maradt meg bennem, de a fölépített történet és az, hogy nem klisét alkalmazott az író tulajdonképpen megmentette a történetet. Aki esetleg nem tudja mit olvasson, ezt mindenképpen vegye fel a listájára! 

Kép innen: link

Jamie McGuire - Gyönyörű lángolás
Maddox testvérek, már megint Andus?-kérdezhetitek joggal. Igen, mi más? A nyári szabadság alatt fogott meg a könyv és akkor láttam meg az egyik Tesco roskadozó könyvespolcán. Semmi komolyhoz nem volt kedvem, így jött velem a könyv. Bár nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Maddox klán történetei közül nem ez a legmeghatóbb darab, sőt. Oké a körülmények kicsit tényleg különlegesek, de mégis akkora átütést nem okozott bennem a könyv. El tudom képzelni, hogy egy-egy író nem tud mindig 100%-ot nyújtani, így a sorozat pont ehhez a részhez érkezett anno. Lehet a Maddox família ezen darabja kicsit langyosra sikerült, viszont az a pletyka járja, hogy az utolsó könyv mindent felperzsel és nagyon ütősre sikeredett. Elolvasva a legújabb könyv(Gyönyörű búcsúzás) fülszövegét, eléggé szöget ütött a fejembe az olvasott sorok mögött rejtőző valódi tartalom és történés. Lehet, hogy érdemes volt egy kicsit várni még, hogy a családon belüli viszályokkal pótolásra kerüljön a "jaj lerágom a körmömet olvasás közben"-féle életérzés? 
Egyébként, ha olvastátok a könyvet, akkor írjátok meg, hogy Ti milyennek találtátok, nagyon kíváncsi vagyok már! :) 

Gillian McAllister- Bármit, csak az igazat ne
Bármit, csak az igazat ne....ha a könyv címével kellene elmondanom, hogy mit gondolok a könyvről: bármit, csak ezt a könyvet ne. Régen éreztem úgy, hogy az olvasás felesleges időtöltés volt, de ennél a könyvnél pont ezt vettem észre. Értem a hozzá tartozó tanulságot, de az író történetvezetése annyira unalmas, semmitmondó, túl titokzatos, alig csepegtet a titokról, ami mint végül kiderül, nem is olyan nagy jelentőségű a főhősnő szempontjából. Bumm, hibázik az ember, mindenkivel megesik a szakmai karrierje során. A könyvet is csak azért olvastam el végül, mert a partnere titkára kíváncsi voltam. De a történet pont annyira életszagú a szereplőket ért megpróbáltatások, hibák stb.. miatt, mint amennyire nem az. Viszont elolvasásra nem ajánlom ezt a könyvet, hacsak nem szeretitek az időpocsékolást. Bár, helyette lehet Facebookon lógni, utóbbi- akármennyire meg fogtok érte most kövezni- igenis hasznosabb, mint ezzel a könyvvel töltött idő. Rég volt, hogy nem tetszett ennyire egy történet. Ha tudtok még ilyen történetet, írjatok róla, már csak szűk 1,5 hónap van az évből, de több pofonnal nem szeretnék gazdagodni a könyvek terén.

Most Ti jöttök: Milyen könyveket olvastatok az utóbbi időben? Változatos műfajban olvastok, vagy kifejezetten ragaszkodtok valamelyikhez? 

2017. október 14., szombat

Glamour napok,Te csodás....vagy mégsem?

Sziasztok,

Sokan olvashattátok a blog Facebook oldalán, hogy a fényképezőm most már végképp megadta magát (legalább annyira, mint amennyire az én türelmem is megadta magát vele kapcsolatosan), így elhatároztam, hogy beruházok egy új masinára. Remélem nem bánom meg.... Mindenesetre, addig is szerettem volna más témával is foglalkozni a blogon- ami eléggé aktuális, ez pedig a kuponos frászkarika napok- vagy ahogyan a türelmesebb emberek hívják: Glamour napok.

Kép innen

Nem tudom, hogy Ti hogyan vagytok vele, de egy jó ideje érlelődik bennem, hogy valahogy egyre csúnyább méreteket ölt ez az egész kuponozás. És nem, nem az akciók mértékére gondolok...Mintha, az emberek esze is egyre inkább rossz irányba fordulna azokon a napokon.  Régebben, ez az egész, valahogy normálisabban zajlott volna le, nem? Vagy csak én éltem álomvilágban. De mostanában tényleg azt látom, hogy mindenkinek szinte rosszabbnál rosszabb tapasztalatai vannak a G-napokkal- igen, nekem is egy kicsit keserű a szájízem, mert úgy érzem, hogy lehetne ez az egész jobb, okosabb, megfontoltabb stb... is. 

Például az üzletek egy kicsivel felkészültebbek lehetnének (Igen, tisztában vagyok vele, sok dolgon ők sem tudnak változtatni, így inkább ez a legkisebb rossz a felsorolásból. Voltam a másik oldalon is már, elég sokszor.), vagy a híres átárazást nem szabadna ennyire átlátszóan megejteni a kuponos napok előestéjén, de említhetném gyenge pontnak még azt, hogy a beígért új kollekciók nem kerülnek ki, vagy ha ki is kerültek, az ünnepi kuponos napok eljöttével, hirtelen eltűnnek a polcokról. Lehetne ezt az egészet úgy csinálni, hogy mindenki jól járjon vele- a bolt/üzletlánc is és a vásárló is egyaránt. Mert, ha ez így folytatódik, nagyon érdektelenné fog válni a kuponozás és értékes vásárlókat veszíthetnek a boltok. ( A valódi,  hosszabb távon fizetőképes vásárlókra célzok itt főképp.)

Én is szeretek kuponozni, nem tagadom, főleg mert a legjobb háztartási gép vételeimet ezeknek a napoknak köszönhetem. Ennek ellenére, még mindig azt látom, hogy sokaknál kimerül abban, hogy megvesznek mindent, ami eléjük kerül, csak hogy elmondhassák a kasszánál, hogy mennyit spóroltak. (Nem baj, ha a fele megromlik, fél év múlva úgyis adott a lehetőség, hogy kidobja és kemény 10 ezreket kidobhasson az ablakon...).
Ami talán, még egyre nagyobb problémát ölt, az a kereskedelemben dolgozókon lévő nyomás-elvárás-türelmetlenség a vásárlók részéről.  Tudom milyen, toltam már végig 3 Glamour napot egyhuzamban kereskedelemben, amikor rendesen talpalós munkám volt. (Igaz, én mindig tisztelettel-és ahogyan az akkori főnököm fogalmazott - vásárló centrikus profizmussal viseltettem mindenki iránt, akár logikus kérdése volt, akár nem, mindent elmagyaráztam töviről hegyire, akkor is, ha 4 felől kilencen jöttek a problémájukkal.) Akik a kassza, vagy a kereskedelem másik oldalán vannak is emberek- még, ha idegesek is. Ahogyan a vevő is az, ha valamit keres, nem talál, vagy éppen kifogytak a készletből. Nem lehet 100000%-osan mindenre felkészülni az életben- ezt már párszor én is megtanultam. A kérdés az, hogy a vevő és az eladó, mennyire tudja kezelni ezeket a helyzeteket.  (Sajnos, szerintem egyre rosszabbul.) Az viszont tagadhatatlan, hogy ennek az őrületnek a kialakulásában azért egy kicsit mindannyian szerepet vállalunk.

Az egyedüli javuló tendenciát ott vettem észre, hogy nulladik napot kapott az utóbbi pár évben ez az esemény, ami talán enyhít azon az embertömeg mennyiségen, akik életre-halálra megvívnak a polcok sorai között, alatt, felett...ahogy tetszik. Viszont, nem tudom, hogy meddig mehet ez így, mert egyszerűen vannak dolgok, amiken tényleg csak a vásárlók tudnak változtatni (ill. a kereskedelemben felsőbb beosztásában lévők).

Mindenesetre, én ott tartok, hogy ha éppen valamire szükségem van az adott időszakban, akkor igyekszem élni a lehetőségekkel, esetleg 1-1, amúgy fogyóeszközt újra beszerzek ilyenkor. Ritkábban ugyan, de 1 újdonság is beférkőzik a kosárba. De feleslegesen szerintem sosem vásároltam (ez látszik is a blogon szerintem :)), ezután sem fogok, a szemem viszont nyitva tartom és mérlegelek. A fogyóeszközök utánpótlását például, nagyon is támogatom ilyenkor, főleg, ha kedvezmény, valódi kedvezményt hordoz magában, nem pedig egy cseles kis felárazásból való levonást. 

És az megvan amikor a Fattyak csatájában Jon Snow nagy nehezen levegőhöz jut? Na, valahogy így érezheti magát az ember, amikor végre letudja a G-napos beszerzést....

Végszónak: néha az az érzésem támad, hogyha a nagy darab táblára rá lenne írva, hogy akciós a 'nagy semmi' -20-30%, sokan akkor is elvinnék, sőt megverekednének érte az emberek.Igaz, hogy a nagy semmit vásárolná meg az illető, de a dicsőség, hogy ő bizony 20%-ot spórolt...na, az már valami!
Kinek van még ilyen érzése a kuponos napokon ? 

2017. augusztus 21., hétfő

A tékozló lány hazatalál...vagy legalábbis a saját blogjára biztosan

Megtöröm a csendet, pár hétnyi hallgatás után. Nem azért mert muszáj, hanem mert most van némi erőm és én időm, hogy egy kicsit beszélgessek a blogról, annak sorsáról. Nem terveztem ekkora szünetet tartani, viszont valami mindig közbejött, akárhányszor lett volna egy bő fél órám írni. 
Tulajdonképpen a háztartásvezetés buktatói is lehetne a poszt címe, biztosan remekül szórakoznánk együtt a saját kis barkács- és háziasszony baleseteimen. Mindenesetre, ideje volt, hogy megszólaljak én is, hosszabb csend után.
Suppresso... Coming Soon // Subscribe to our mailing list to find out when www.skinnymetea.com.au
Kép innen
Visszakanyarodva a lényegre, a blogot nem terveztem abbahagyni, csak heti 40-50 órányi monitor bámulás után, az utóbbi időben inkább természetközelbe vágytam (az újabb Instagramos fotók, azt hiszem elég jó bizonyítékok erre). De a blogot és Titeket olvasókat sem felejtettelek el, érlelődtek a gondolatok is bennem, például, hogy rendszeresebben lehetnének bejegyzések, gondolkodtam, hogy milyen irányba mennék tovább, mert tagadhatatlanul is, de valamennyire azért változtam mind prioritásban, mind személyiségben is. Közben pedig elköltöztem otthonról, és azért hiába nem volt idegen a házimunka, azért akadnak dolgok, amiket másképpen szeretnék csinálni a megszokottnál, és erre a nem várt kiadások, plusz tennivalók sem segítenek rá. Na jó, ennél jobban el se vehetném valaki kedvét az összeköltözéstől, mint ahogy azt most tettem- szép volt Andus. Jár a vállveregetés..:) 

Nem is akarok nagy ígérgetésekbe bocsátkozni, mert tudom, hogy az ilyen jellegű "ide nekem az oroszlánt is most már" c. posztoknál nagyobb az a bizonyos füst, mint a láng. Én meg mindent fordítva szeretek csinálni és inkább ígérek kevesebbet, de próbálok többet adni (a rossz taktika ne továbbja vagyok, tudom). Igazából, összegezve az eddigieket: csak tudatni szerettem volna, hogy itt vagyok (ragyogni ugyan nem ragyogok :D), és igen is szeretek írni még mindig, egyszerűen, csak jobb, ha úgy tetszik kicsit blogközpontúbb időbeosztást fogok gyártani a közeljövőben, mert a blogolás folyamata is nagyon hiányzott. És valljuk be, sok hobbit kipróbáltam már, de az írás és az olvasás szeretete volt az, ami huzamosabb ideig elkísért hosszabb távon az életem során- ez pedig nem lehet véletlen.  

Köszönöm azoknak, akik velem maradtak az idők folyamán, remélem a legközelebbi bejegyzésnél is találkozunk! :) 

2017. május 28., vasárnap

Újravettem 2017| I. negyedév

Indokolatlanul hanyagoltam mostanában (Mostanában mi? Az "elmúlt 5 hónapban" a találóbb kifejezés erre.) ezt a bejegyzéstípust, pedig tényleg nagyon szeretem írni. Olyan jó érzés látni, hogy 1-1 termékhez mennyire lehet ragaszkodni ebben a kissé felgyorsult világban, amikor majdnem mindenki, elég sok mindent hajlamos lecserélni, még akkor is, ha az adott dolog jól működik (pl. telefon). Pedig, van amihez érdemes ragaszkodni.... 

A mai napot mindenképpen ennek a bejegyzés típusnak szeretném szánni, már csak azért is, hogy egy kicsit ellenőrizzem a közeljövőben újravennivalók listáját. 


Hajápolás
 A Batiste szárazsamponját még a Pixibox egyik születésnapi dobozából ismertem meg, az Original típussal egészen jól kijöttem akkoriban, egyszer már újravettem, megint beadtam a derekam és remélem ezt a folyamatos újravételt még sokáig elmondhatom magamról. 
Maradva a hajápolás mezején, a Vitalcare kamillás samponját is újra beszereztem még mielőtt elfogyott volna. Igaz, tartottam közel egy bő 1 hónapos szünetet, egy másik sampont használva ez idő alatt, már csak azért is, hogy a fejbőröm ne szokjon hozzá a samponhoz. 
Amit még kifejezetten szeretek, az az Avon Advanced Techniques fényt adó hajolaja. Sajnos óvatosabban kell a hajra kenni mert hajlamos zsírosítani azt és a heti 3-4 hajmosás még mindig nem buli szerintem.


Arcápolás
A Missha M Perfect Cover BB krémje is egészen jó szolgálatot tesz, így amikor leadok a Notino.hu-n egy extrán sürgős rendelést, szinte mindig bekerül a csomagomba egy ebből a termékből. 



Testápolás
Dezodorálás téren nem vagyok feltétlenül hűséges típus, viszont a Borotalco spray változatát (!) nagyon megszerettem, így ő is kezd az újravett csapat állandó részévé válni. (A golyós változat nem vált be sajnos, felejtős számomra, és Nektek olvasóknak sem szívesen ajánlanám. A fehér ingemet úgy befogta, hogy azt hittem, sosem szabadulok meg a sárga foltoktól, pedig azelőtt erre nem volt még precedens.) A stiftes változattal viszont még nem volt tapasztalatom, pedig kíváncsi vagyok hogy az eddigi végletek közül melyik tábort erősítené. 


Az én listám nem volt túl hosszú azért most sem, de a Ti szokásaitokra is kíváncsi vagyok ezzel az újraveszem hagyománnyal kapcsolatosan:  Nálatok van olyan termék(ek) amihez kifejezetten ragaszkodtok és nem engedtek belőle? 

2017. május 21., vasárnap

Kívánságlista | 2017 nyár

A bloghoz való visszatérésemet és a némileg beállni látszó rutinomat (de nem szeretem a rutin szót, mindig azt érzékelteti szerintem, hogy már teljesen kiismeri magát az ember a feladatokban, pedig nem, mert szerintem mindig jöhet 1 váratlan esemény, ami megborít mindent, így az már nem rutin, ha nem tudja az ember kezelni-kieső téma off) úgy gondoltam megünnepelni, hogy egy kis kívánságlistát állítottam össze a közeljövőre nézve. Lesz itt sok minden, talán túl sok minden is, amolyan "Isten pénze se elég" effektust látok körvonalazódni, de a többi eldöntését rátok bízom. És remélhetőleg nincsenek túlzottan elrugaszkodott vágyaim. (De, vannak. Csak nem szeretem beismerni őket.)


Lovely K-lips
A Kylie rúzsok nagyon szépen lekoppintott mását hozza a Rossmannban kapható Lovely márka. Örök harcban állok magammal, hogy most próbáljam, ne próbáljam, de láthatjátok, hogy az igen felé billen a mérleg. Legalább 2 színt szeretnék kipróbálni, bár szívem szerint az összeset birtokolnám. Mindennap mást kennék fel és meg is lenne oldva az egész heti smink. Elég elvetemült, nem? Na jó, ezt még lehetne fokozni.

Notino.hu
Január óta kinéztem magamnak ezt a kúpvasat még a Notino.hu-n, lassan itt az ideje, hogy a megrendelésére adjam a fejem. Még sosem volt kúpvasam, csak hajvasalóm, de néha jól jönne, mert elég sok időt és energiát elvesz az, hogy ide-oda járkáljak a szebb loknikért. Hajcsavarókkal pedig nem szívesen aludnék. Szerencsére a hajam valamilyen szinten ruganyos (még), de egy hajbefonós műveletre azért nem merném a nyakamat tenni egy-egy fontosabb eseménykor. Úgyhogy marad ez a megoldás, vagy a búra.

Remington Stylers Pearl Wand hajsütővas 2
Igenis emíltésre méltónak találom még, a jövőben egy újravételre megérett szempillaspirált is beszerezni. Ez pedig a Shiseido Eyes Full Lash szempillaspirál. Egy mini kiszerelést kaptunk belőle egy Shiseido eseményen, de igazán meglepődtem, amikor tavaly brahiból felkentem a pilláimra és még a barátom is megállapította, hogy nagyon durván jó spirált próbálgatok magamon. Pedig ő aztán, annyira nem volt érdekelt az ügyben, elhihetitek...Sajnos, azóta már tényleg a végét járja ez a spirálom, de annyira megkedveltem, hogy újraveszem, mert eddig tényleg ez a kedvencem. Más drogériás darabért hiába adok ki 3-4 ezreket, ha fele ekkora színvonalat nem tud hozni nálam, megette az egészet a fene, akkor az kidobott pénz. Ez pedig 5-7 ezer forint körül van, inkább ráköltök most már és kispórolom az árát, mert tényleg egy jó spirálról van szó. Arról nem is beszélve, hogy nem potyog a festék, hanem ott marad a helyén (ami egyébként a dolga is lenne alapesetben). Szégyen, nem szégyen, azt hiszem megvan az igazi, spirálfronton. (Éééés most, hogy ezt leírtam, már szerintem el is kezdik kivonni a forgalomból, ismerve az eddigi történéseket, hogyha találok egy igazi kedvenc terméket.) 


NYX termékek
A Westend-es nyitás után ellátogattam ugyan a NYX üzletébe, de sajnos nem sikerült egyről a kettőre jutnom, mert  nagyon sok színből kifogytak akkoriban. A Lip Lingerie Lipstickek közül szívesen beszereznék 2 árnyalatot, és a mattra száradós Soft matte lipcream darabok közül is kinéztem egyetlen egy színt, ami elfogyott sajnos elég hamar. Az automatán tekerős, szemhéjra való termékek is lenyűgöztek, a smaragdzöld vitte a prímet nálam. A galaxis őrzői 2-ből, Gamora után szabadon, szerintem nincs mit csodálkozni ezen. #envagyokGrootfanokfelakezeket :)
Képtalálat a következőre: „nyx lip lingerie”
Kép innen
"Álmomban létező" dolgok
Igazából, szerintem már csak az álmaimban létezik az az alumíniummentes dezodor, ami jól véd az izzadás ellen és viszonylag olcsó, plusz nem vonják ki a forgalomból. Nagyon hiányzik a Balea alumíniummentes darabja, a mai napig emlegetem sajnos, és kivonták a forgalomból, de megújítva sem jött vissza. De, az imáim hátha meghallgatásra találnak majd valamikor a későbbiek folyamán..... én meg tanulva az előző hibákból, ami bejön, azt rögvest újraveszem. Például az Original Source mentás tusfürdőjét, amiből 7 darabnyit halmoztam fel a tavaly nyári kiárusításkor. (A pánikvásárlás, amikor a kedvenc terméked kiárusítják- ismerős ugye?)
És ugyan nem túl beauty téma, de annyira szeretnék magamnak A galaxis őrzői 2 mintájára egy kicsi Groot-ot. Most valahogy a cukiság netovábbja nálam ő, és ebben az sem segít igazán, hogy mindkét film zeneszámait hallgatom már-már megszállottan. Mondtam én, ez egy elborult kívánságlista lesz.:) 
Képtalálat a következőre: „baby groot”

Nálatok mi kerülne fel a mostani listára? Van, amire inkább gyűjtögettek Ti is? 

Könyvélmények 2017| II. adag

Újabb kiolvasott könyvadaghoz érkeztünk, én nem bánom, bár bevallom, hogy most annyira nem sikerült jó lapokat kifognom, de így is akad új történet- és könyvtípus, ami tetszett (vagy inkább kihagyhatónak értékelem az elolvasás után).

Jill Mansell- Van az a pénz?
 Egy kemény tanulós-felkészülős időszak után nem szívesen vágytam nehezebb olvasmányra, bár, alapvetően másra számítottam a borító alapján. Kissé szirupos a vége, a szereplők annyira nem voltak szerethetők számomra, így igazán mély nyomot nem hagyott bennem a történet. Nem azért mert boldog vége lett, hanem mert nagyon nyújtották a történetet, és mire a végkifejlethez értünk, gyakorlatilag én nem tudtam értékelni a kialakult helyzetet, mert már lemondtam bárminemű pozitivitásról. Nem szívesen ajánlom olvasásra, még annak sem, aki a limonádé könyvekért rajong.

Neil Omar Watson- Az aranyszűz lovagjai
Nagyon más történetet sejtet a borító, de az ajánlószövegből hamar kiderül, hogy egy reinkarnációs történelmi kalandregényről van szó. Érdekes volt a történet kezdetén még az 1700-as években kalandozni a napóleoni csapatokkal, majd egy hatalmas ugrással 2014-ben találni magamat a sorok között, üzletembereket említve, megfűszerezve némi kutatóexpedícióval. Amilyen lassan volt kidolgozva a történet többi része, olyannyira összecsapva sikerült a legvége, miután a történet titkát felfedik a lapok- ez nekem nagyon levont az olvasási élményből, főleg, mert időközben aktuálissá válnak más, érdekesebb tevékenységek is, amik simán adhattak volna még legalább 2-4 oldalt a normális lezáráshoz. Egyedül itt volt hiányérzetem, viszont a történet egyedire sikerült, a sok tömeggyártmány után felüdülés volt olvasni.

Nick Vujicic- Élet korlátok nélkül
Nickről biztos vagyok benne, hogy már sokatok hallott, ha máshogy nem is, akkor biztosan úgy, hogy a Youtube videói közül 1-1 felbukkant a népszerű megtekintések között. Én is tudtam, hogy ki ő, de a nevére sajnos nem emlékeztem, csak azt tudtam, hogy a világot körbejárva inspiráló, motiváló előadásokat tart. Iszonyatos lelkierő lakozik benne, és talán pont a különleges helyzete miatt rendelkezik ilyen jellemvonásokkal. A könyvtárban szembejöttek velem a könyvei, így nem is volt kérdés, hogy elhozom őket. Kissé túlontúl vallásosnak érzem őket, de az Élet korlátok nélkül könyvében nagyon sok praktikus, gyakorlatias tanáccsal szolgál az olvasói számára. Nagyon szeretem, amikor arról mesél, hogy a helyzeteket nem tudjuk ugyan megváltoztatni, de a saját hozzáállásunkkal és gondolatainkkal azért sokat segíthetünk magunkon és akár a körülöttünk lévőkön is. Kicsit túlzottan vallásosnak éreztem, épp ezért inkább csak olyan ateistának ajánlom elolvasásra a könyvet, aki el tud vonatkoztatni ettől olvasás közben, mert alapból a könyv vallásközpontúsága zavaró lehet. 
A képeket illusztrációként a moly.hu oldaláról szedtem le, nem saját készítésűek. Ha új olvasnivaló után néznétek, akkor nézzetek nyugodtan körül, érdemes, van, hogy én is innen merítek éppen ihletet, hogy mi legyen a következő könyv, amit elolvasok. :)

Ti olvastatok valami említésre méltó, igazán jó könyvet az utóbbi időben? Mi volt az? 

2017. április 23., vasárnap

A flakon aljára értem 2017| II.felvonás


Visszagondolva a tavalyi évre, talán jobban fogyasztottam a meglévő piperéket, mint idén, viszont, elég szedett-vedett csapat jött össze szerintem, a tárolásuk viszont egyes kiszerelésük miatt, már-már kényelmetlen. A kis létszámuk ellenére, ez volt az az ok, amiért azonnali kidobásra ítéltettek egy termék kivételével. Én nem bánom, mert az újabb elfogyottakat így már egy teljesen üres terep várja majd. :)


Missha M Perfect Cover BB krém
Már a harmadik tubus végénél járok, nagyon megszerettem ezt a krémet, újravett darab, szerves része a bőrápolásomnak. Mi több, harmadszorra is az újravételre adtam a fejem. Igaz, mellette szeretnék egy újdonságot is kipróbálni, de jó, ha van egy állandó társam, amihez kellő magabiztossággal visszatérhetek, ha rosszul alakulnak a dolgok.

Bioderma Sensibio micellásvíz
Ismét búcsúzom egy 100 ml-es kiszereléstől, sajnálom, mert tényleg jó szolgálatot tesz utazáskor, vagy éppen vendégeskedéskor. Újraveszem mindenképpen, csak kerüljön elfogyasztásra egy nagyobb kiszerelés a sorból. Újratölteni nem tudom már, mindegyik ilyen üvegem az első újratöltés után feladja a harcot és utána lehetetlenség újratölteni, hacsak nem fűrészelem le a kupakkal együtt. De úgy meg értelmét veszítené a folyamat, így....feladom a reményt, és örülök a lehetőségnek, hogy egyszer újra tudom tölteni.


Elmex Sensitive Plus szájvíz
A kedvenc szájvizeim egyike, ha nem "egyetlenje" a sorban. Újra nem vettem most, helyette egy olcsóbb verziót próbálgatok. Kissé mellbecsapó a felismerés, hogy igen, ezért és ezért tettem le a voksom anno ennél a terméknél. Az ára eléggé borsos, már nem 1800-ért vesztegetik a polcokon, hanem 1900-2000 forintokért. Egy jobb ebéd ára....kissé szárnyal az infláció mostanában, jól érzem-e?  Mindenesetre a Notino-n még mindig a legolcsóbb, így innen fogom beszerezni ismét. 

Vademecum Anti caries & naturel fogkrém
Nem hiszitek el, még én sem, de nem Dontodent fogkrém van az elfogyottak listáján- fura, mi? Lassan, 3 éves hagyományt törtem meg a blogon, szégyen gyalázat. Mindenesetre egész jó a fogkrém, az ínyvérzést is helyrepofozta, meglepődtem a hatásosságán. Pláne, mert leárazva valami 365 Ft-ot kóstál. Vegyétek-vigyétek, ha látjátok, szerintem jó vásárt csináltok vele. 



La Roche Posay-Physiological Micellar Solution- micellásviz érzékeny bőrűeknek
Tavaly meséltem arról, hogy egy micellásvizbe beleszerettem- na ez volt az. Itt bukott meg a "keressünk olcsóbb Bioderma alternatívát" akció, mert nem hogy olcsóbbat nem találtam, még egy drágábba sikerült belebolondulni. Szép volt, jó volt, egyszer az igazi nagy kiszerelés is az asztalomon találja magát.


Balea lábápoló spray
A tavaly nyár slágerterméke nálam, nagyon szerettem, de gyorsan fogy az árához képest. Mindennapos használat mellett kb. 1,5 hétig bírja, nekem meg ez így nem volt túl gazdaságos. 4 újravétel után belefáradtam ebbe, így kerestem egy pumpás alternatívát helyette. Sajnos nem tudom, hogy lehet-e kapni még, én is az utolsó darabomat éltem fel, amit még tavaly nyáron vettem.
 
Nem sok ugyan, de annál jobb érzés, ha tiszta lappal kezdhetek most a tavasz közeledtével. (Tavasz közeledtével- Visszaolvasva, ezt én se gondolhattam komolyan a heti behavazódás után...:)) Ti is kiszórtok mindent az új évszak közeledtével, vagy az már év elején megvolt? 

2017. április 17., hétfő

Avon áprilisi újdonságok| 2017



Az áprilisi újdonságokból összesen 2 új termékre voltam kíváncsi, így Titeket sem kell sokáig a képernyő előtt marasztaljalak. Remélem sikerül egy hellyel-közzel összeszedett, átfogó képet adnom arról, hogy a '17-es év negyedik hónapjában jól startoltak-e nálam az újdonságok. 

A Little Black Dress parfümöt szerintem mindenki ismeri, az örök klasszikus az Avonnál, hogyha kiemelkedő parfümöt említene meg valaki. Azóta a piacon debütált már a Little Red Dress, a Little Lace Dress és még egy változat legalább az említetteken kívül. Bátran mondhatom, hogy újabb kiadással bővült a kollekció sora, ami a Little Sequin Dress nevet viseli. A promóképen egy flitteres ruhát viselő lányhoz társítják a parfümöt, a könnyű azonosulásban pedig nagy segítség a parfüm háttérképe is, ami messziről olyan, mintha felnagyítottuk volna a rózsaszín flitteres ruhát. Tipikus üveges parfüm, amit már megszokhattunk a széria különböző típusaitól. 
Ár: 4099 Ft
Mennyiség: 50 ml
Beszerezhetőség: Avon Online, forgalmas aluljárók Avon boltjaiban (pl.:Astoria)
Az illat maga meglepően tartósnak bizonyult, ez már csak azért is fura, mert már megszoktam, hogy néha egészen szerencse kérdése, hogy melyik parfüm mennyire tartós nálam, de ez még a ruhákon való tartósság próbáját is kiállja. Igaz, az illattal kevésbé vagyok kibékülve, mert ahogyan kifújás után mélyül el az illat, úgy érzem egyre édesebbnek, ami hosszabb távon zavaró, pedig a nyitó jegyeknél még egészen különlegesnek éreztem a parfümöt- nem is csoda, ha a legjobban a kifújást követő 2 órában szeretem a legjobban viselni. Utána már kevésbé tud elvarázsolni, gondolom a rajtam, inkább édesbe átívelő illatjegyek miatt, valószínű a pézsma kavarhat be megint. A főbb illatjegyeknél a mangó és a mandarin mutatja meg magát, utána következnek a virágosabb illatjegyek a gardénia és a trópusi virágok személyében, a parfüm maga pedig a pézsma és az ámbra jegyével zárul a leírás szerint. A gyümölcsösség szerintem érezhető, a mangó kifejezetten sokáig kísérő jegy a parfümnél. 
Szerintem kicsit elegánsabb, már-már bulizósabb alkalmakra szánt illatkompozícióval rendelkezik a parfüm, így aki csakis a klasszikus eleganciát keresi benne, az sem feltétlenül fog csalódni, de első körben érdemes az összes variánst górcső alá venni. 

Az Avon Solutions termékek új csomagolást kapnak áprilistól, mi több, szerintem a variánsok száma is egyre nagyobb kezd lenni, így többféle problémára tudnak megoldást nyújtani. A Solutions Narancsbőr elleni thermoaktív gél kisebb meglepetést okozott az első felkenéskor, mert rendesen égeti a bőr felületét. Meg kell mondjam, ezt a típusú krémet szerintem kevesen tudják elviselni, ahogyan a paprikás olajos pakolást sem, így ezzel érdemes csínján is bánni. Nagyon furcsa érzés használni, mert felkenés után 1-2 perccel, olyan, mintha a bőröm lázas lenne és rendesen melegszik. ( A fösvényebb énem el is kezdett gondolkodni, hogy vajon a téli fűtés is kiváltható lenne-e vele.:)) A használati utasítás szerint, krémezés után fél óráig melegít a krém. Ez az intervallum van több is, ha vastagabban kenitek be az érintett bőrfelületet. Sérült bőrfelületen nyilván nem szabad alkalmazni a készítményt. 


Ár: 2899 Ft
Mennyiség: 150 ml
Beszerezhetőség: Avon Online, forgalmas aluljárók Avon boltjaiban (pl.:Astoria)

Ajánlott használati idő: 4 hét, ebből kb. 2 hét telt el  
A hatóanyagok szempontjából TermaBurn komplex L-karnitint tartalmaz a krém, a sejtek anyagcseréjét hivatott segíteni ez az anyag, a krém maga pedig nem csak a narancsbőr eltüntetésében segít, hanem a bőrt is feszesebbé teszi. 

Igazán szembetűnő változásokat a krém 4 hét folyamatos használat után ígér, én kb. a második hétnél járok most, és leginkább csak hétköznapokon használom, a hétvégi rutinból eddig sajnos kimaradt, így egyelőre csak ilyen irányú tapasztalatokról tudok Nektek mesélni. 
Kiegészítő infó: a narancsvidék eltüntetése mellett emeltem egy kicsit a vízbevitelemen is, elvileg segíti a folyamatot, így a 2 liternyi folyadékbevitelnek a nap végére illik meglennie az új rendszer szerint. (Ezelőtt 1,6-1,75 liternél megálltam a nyári időszak kivételével.) 

A krémet általában közvetlenül hazaérkezés után kenem fel, és akkor szó szerint izzok az azt követő fél órában (ahol vastagabban kerül a krém, van hogy 1 órát is). Mozgással egybekötve szerintem látványosabb a változás, én pusztán csak feszesebbnek látszó bőrt látok, de a narancsok nagymértékű csökkenéséről nem tudok nyilatkozni. (Nem véletlenül javasolnak 4 hét rendszeres használatot a tubuson.) Bár bevallom, számomra még ez az idő is elég rövidnek tűnik, úgyhogy lehet kb. 6 hét után kellene egy részletesebb teszttel előrukkolni. Egyelőre a melegítő érzés még mindig fura velejárója a krémnek számomra, de ez biztosan azért van, mert előtte soha nem volt ilyen készítménnyel dolgom. 

A termékeket az Avon Cosmetics Hungary Kft-től kaptam tesztelésre, a véleményalkotásban ez nem befolyásolt. 

Ti folyamatosan figyelemmel követitek az újdonságokat a márkánál, vagy inkább a bloggerek által ajánlott, kipróbált újdonságokra fókuszáltok inkább? 

2017. április 16., vasárnap

Bioré mitesszer eltávolító tapasz | Lássuk mit tudsz!

A magyar piacon fellelhető mitesszer eltávolító tapaszok egy nagyon nagy hányada csapnivaló tudással rendelkezik. Hiába gőzölsz, hiába készülsz elő, hiába minden, vagy nem szedi ki az orron lévő epermag hamisítványokat, vagy éppen elenyésző, egy kézen megszámlálható sikerszériával rendelkezik. Emiatt kezdtem el bő 10 hónapja a koreai eladókhoz fordulni ilyen ügyekben, mert általában azért az ilyen próbálkozásaimat siker koronázza előbb, vagy utóbb. (Mindenesetre, még mindig előbb, mint itthon.) Volt is egy elég csúfos próbálkozásom egy nagyon olcsó Blackmask csomaggal, kétszer nekifutottam, majd egy harmadik próbálkozás után feladva, belevágtam a szemetesbe az egész pereputtyot, mert nem ért semmit, talán 5 csúfságot ha kiszedett- és akkor még sokat mondtam. Nem mintha olyan sok mitesszerrel rendelkeznék, de idővel ezek hajlamosak látszódni, és nagyon érdekelt az ilyen tapaszok használatának menete (és sikere). Arról már nem is merek beszélni, hogy eléggé meggyőzőek a külföldi videókban használt előtte-utána képek, videók, már-már kissé megelégedettséggel tölti el az embert a nézésük. Bár, heti szinten ezt a tapaszozást nem is ajánlanám senkinek, én is általában havi egyszer folyamodom ilyen bűnös rituálékhoz (kivéve az elején, amikor bénáztam az első két használattal).   

A Bioré tapaszokról hallottam már Vikitől, az Oh my brush blog írójától is-így beadva a derekam, a női változatot rendeltem meg. (Igen, van férfi változat is, állítólag az sokkal erősebb, így lehet, hogy idővel arra is benevezek.) 

A csomag 1500-1600 királyi magyar forintot kóstált, árfolyamtól függ minden sajnos. A jó hír viszont az, hogy nagyjából 2,5 hét alatt ideért, aminek nagyon örültem akkoriban, gondolom a csomag kicsinysége miatt is könnyebben tudott haladni, bár a doboz megsérült, de legalább a tapaszoknak nem lett semmilyen bajuk. A csomagban 10 darab tapasz található, fehérek, egyszerűek, textil anyagból készülnek, jó hozzájuk érni egyébként, nem az a " de gagyi, még a szellő is elszakítja" minőség. Árban, szerintem majdnem ugyanannyira jön ki darabszámra, mintha itthonról vettük volna meg a drogériából, de a tudás az már megint egy más kérdés. 

Használata: 
Nem bonyolítom túl, melegvizes arctisztítást követően használom a legtöbb alkalommal, akkor is egészen jól dolgozott, de tény és való, hogy ha gőzölök is előtte, akkor látványosabb eredményeket lehet vele elérni, mint más, itthon is kapható társainál. Egyetlen egy dolog zavar benne, az, hogy a tapasz egy ilyen ragasztós anyaggal van átitatva, amit ha túlzottan megvizezel, akkor a bőröd más részeire is jut belőle és száríthatja azt. A tapaszt nagyjából 15-20 percig hagyom az orromon, időjárásfüggő, hogy mennyire szárad meg hamar, mert érdemes egy kicsit bevizezni a felhelyezés után, hogy mindenhova rendesen tapadjon. Míg, egy hagyományos, itthon kapható tapasznak kb. kettes fölét, "gyengén muzsikáltál talán hármas"-t adnék a teljesítményére, addig ennek a tapasznak azért megadnám a négyest- és azért csak négyest, mert még nem tudom, hogy az erősebb férfi változat mire képes, és igyekszem azt is számításba venni, hogy a hírek szerint az valamivel erősebb és sokan jobbnak tartják a bejegyzésben vizsgált alanynál. Lehúzás után viszont érdemes alaposan orrot mosni, mert ahol a szövetbe ágyazott anyagot feláztatja a vizes alap (felfogja, ne aggódjatok), ott enyhén ragasztós érzetetek marad. Ha a tisztogatás elmaradna, vagy eléggé felületesen történne meg, akkor egy újabb orr növekedésére kell számítania a tulajdonosnak. Bizony, a pórusokat eltömíteni hajlamos az anyag önmagában- így sajnos én is sokkal elővigyázatosabban használom, mert saját káromon kellett megtanuljam, hogy nem elég a lemosás, bizony elbír a tapaszozás után ez az egész, egy alapos arckefés tisztítást is. Láss csodát, azóta ilyen gond nem adódott, így tényleg csak annak tudom javasolni ezt a módit, aki nem rest egy 5 percig még arctisztítást végezni. 

A következő képeken csak egy sima melegvizes tisztításon átesett bőrről leszedett tapaszolás eredményét láthatjátok. 10 perces gőzölés után, nyilván hatékonyabb és több csúnyaság akad fenn a szűrőn. Aki nem bírja az ilyesmit, az kérem görgessen tovább! Az első képen sötétítettem egy keveset, hátha jobban látszik a lényeg, viszont olyannyira aprók ezek a zsírcsomók, hogy egyszerűen nem tudja felvenni a gép normálisan. A 12 évvel ezelőtti technika bukása itt jön ki sajnos, így már ténylegesen  látom én is, hogy égetőbb egy új fényképező vásárlása a jövőben, mi több, maga mögé utasítja lassan az új laptop beszerzését is. 


Itthon egyelőre a drogériákban fellelhető tapaszokat ismertem eddig, közülük kettőt próbáltam, eredménytelenebbül, mint a  fentebb kivesézett darabot. Ami még hazai szállítással elérhető, az a Notino.hu-n fennlévő Cettua márka tapasza, róluk még nem hallottam ilyen fronton, de a kíváncsiságomat ennek ellenére annál jobban izgatja a márka, főleg, hogy az arcmaszkjaikra is a lábmaszkjaikra is rákaptam kissé, az utóbbi időben- de ez már megint egy másik bejegyzés. Szerintem nagyon is érdemes kipróbálni a Bioré márkát, és ha nem jönnének be a számításaim a másik márkával, biztos vagyok benne, hogy ehhez a darabhoz vagy a férfi típushoz fogok visszatérni. Addig is, teszek még egy utolsó próbát a magyar piacon, hátha....a remény hal meg utoljára. 

Próbáltátok már az itthoni mitesszer tapaszok kínálatát, vagy inkább másra esküsztök? 

2017. április 2., vasárnap

5 kedvenc termék még 2016-ból, ami 2017-ben is jó szolgálatot tesz Nálam

Ígértem egy bejegyzést, a 2016-os év kedvenceiről, a gép is megjavult így nem láttam akadályát, hogy most már ne kerüljön ki ez a bejegyzés. Így is meglepően kevés kedvences bejegyzést írtam az utóbbi időkben, a tavalyi évről pedig ezek a kedvenc termékeim, mi több, akad amit újra is vásároltam már- így talán még helytállóbb a kedvencek kifejezés is. 

Borotalco spray
A golyós és a spray kiszereléshez is volt szerencsém, de csaj a fújós változathoz tudok ragaszkodni. Nem alaptalan ez a kiemelés sem: a golyós változatot hiába vártam megszáradni, izzadáskor foltosan besárgította a kedvenc ingem, ellenben ilyen a spray változattal sosem fordult elő. A púderes, uniszex illatával én kibékültem, de nem mindenki szereti. Akciósan 999 Ft-ért vesztegetik az Auchan áruházakban, ott érdemes beszerezni. 

Paco Rabanne Olympea parfüm
Tavaly márciusban vásároltam a Notinoról, akciósan kb. 1300 Ft különbség volt a 30 és az 50 milis kiszerelés között, így utóbbi mellett döntöttem. Az egyik legkedvesebb illatom lett, ősszel, télen, olykor tavasszal is szeretem használni- nyáron a fülledt melegben egy kicsit talán fullasztó, olyankor félreteszem. Viszont életem vásárának tartom, mert nagyon jó áron jutottam egy olyan illathoz, amit sokáig fogok használni a mindennapokban. Nagyon tartós rajtam, 2-3 fújással még este 6-7 óra körül is érzem az illatot magamon, nem csak én, hanem más is- de ez részletkérdés. 



Perspirex izzadásgátló( 5 ml  mini kiszerelés) 
Ha van hatékony izzadásgátló, akkor ez az. Még nyáron kaptam belőle tesztelésre egy mini kiszerelést a TakemeShop jóvóltából. Már-már zavaróan szárazzá teszi az ember hónalját, viszont heti 1 használattal 2-3 napnyi izzadást visszaszorít. Ennek ellenére hosszabb távú folyamatos használatát csakis erősen izzadékony emberek számára javaslom. Egész sokáig elég volt ez az 5 ml, szívesen újra is veszem, mert jön a nyár, a nyakunkban lohol, és a teljes kiszereléssel szerintem bőven ki lehet húzni egy egész szezont. A borotválást viszont érdemes az éjszakás használat után megejteni, mert frissen borotvált bőrre nem is javasolt a használata, a kellemetlenségeket elkerülve a borotválás utáni 2. nap kentem be magam, de akkor is csípett-ez a mikrosérülések átka sajnos.  

EOS ajakbalzsam gránátalma és málna illatban
Sokáig kerülgettem az EOS híres ajakbalzsamját, végül beadtam a derekamat, és nem bántam meg. A hidegebb időszakokban is jót tett, de a köztesebb időjárási viszonyok ellen jobban beválni látszik. Igazából az ízesítettsége miatt, a labello epres változatához tudnám hasonlítani, de ápolás szempontjából megelőzi a konkurenciát, ennek ellenére jó felfedezésnek tartom, főleg mert felkenés után nem ragad. Az árfekvést viszont nehezményezem. Egy kézkrémre lehet benevezek a márkán belül, igaz van már vagy 4-félém most, úgyhogy amíg el nem fogy egy is, addig ez a lépés feledésbe merül.

Vitalcare Bio kamillás sampon
Szuper sampon, bár az árával nem vagyok teljesen kibékülve, viszont újravettem és úgy érzem ez lesz az egyik olyan sampont ami mellett végérvényesen leteszem a voksomat. Nagyon jól, látványosan tisztít és nem csak a szemünkre kell hagyatkozni, hanem a tapintása is más lesz a hajnak, mondhatni: nyikorog az öblítés után. A balzsam annyira nem fogott meg, így abból még az igazi várat magára.

A tavalyi évben felfedezettek közül, ezek azok, amiket még mindig jó termékként tartok számon és a mai napig használom is őket, de már 2016-ban is szívesen használtam őket, mi több, akad amit újra is vettem már. Ha lett volna évvégi kedvencek bejegyzés, akkor még 1-2 sminktermékkel kiegészítve, de ugyanezeket a termékeket tudtam volna felsorolni. A dolgomban most olyan biztos vagyok, hogy Vitalcare sampont viszem tovább 2018-ba is, hacsak nem rukkol elő a márka egy jobb samponnal addig.  

2017. március 26., vasárnap

HJ#2:Haladok előre, amerre tart az út


A mai bejegyzést talán egy kisebb-nagyobb korszak megemlékezésének is szánom. Nem azért mert bezárna a blog, egyszerűen csak elég sok ponton szeretnék változtatni akár a blogon, akár a saját életemben is. Példának okáért itt a blog  kinézete, amihez évek óta nem nyúltam, az elrendezést piszkáltam inkább, 1-1 modullal kiegészítve azt, és a betűtípuson változtattam. Elég gyér, látszik, hogy nem ez volt az elsődleges dolgom az elmúlt 2 évben. Mégis úgy érzem, hogy lassan válaszút elé érkezhetek, főleg mert én is beállok a fehér ingesek táborába, és immáron ha minden igaz, irodistaként tevékenykedem majd. Voltam én már lassan minden [csak akasztott ember nem],akadtak olyan mérföldkövek amik megmutatták hogy 1-1 munka nem én vagyok, vagy hosszabb ideig (8 év) nem tudnám végezni. Vagy csak nem voltam elég csókos ahhoz, hogy a szakmai alázat,elhivatottság és felkészültségem mellé 20 éven belül bármiféle előrelépés következzen be - így feladva a régebbi terveimet másfele eveztem, ami összejött elsőre, amint elengedtem a dédelgetett A tervet. 

Sokáig gondolkodtam, hogy a blogon új rovatot is indíthatnék lassan egy kis helyzetjelentéssel egybekötve, de rájöttem, hogy folyamatosan erőltetve ezt a vonalat,elképzelhető hogy nem lenne miről írnom.  Ami pedig a közeljövőben esedékes, az egyedül a költözés, igaz nem a világ végére megyek- de ez azért Titeket, olvasókat is érinteni fog azért. Nyugalom, lakberendezős posztokat nem tervezek, engem nem tudna lekötni hosszabb ideig az írásuk- így arra a döntésre jutottam, hogy a dokumentáció és a gondolatébresztő posztok ilyen témában, lehet jobb ha kimaradnak a blog életéből. A költözésről meg elég ha annyit megemlítek, hogy nem 1 kétperces mutatvány, már a kezdés sem, pláne nem, amíg mindent beszerzek, vagy egyáltalán kinéz majd valahogyan az az X négyzetméter, ahol majd lakom/lakunk(?). 
Ami igazából ennek kapcsán érint Titeket, az a következő pont: Lassan de biztosan, talán a videózáshoz is eljutok, 1-1 próbavideó erejéig, bár nem tudom, hogy milyen fogadtatása lenne a későbbiek folyamán, hiszen, úgy láttam, hogy a hét közben kikerült személyes bejegyzésre nem volt pozitív visszacsatolás a részetekről- ami egyébként fontos lett volna a számomra. Pedig fontos nekem a blog, és fontosak a Ti visszajelzéseitek is, így azokat megfogadva igyekeztem 1-1 személyesebb bejegyzést is becsempészni, mert már két kérdőív kitöltés során is felmerültek ezek a kérések a részetekről.

Nem véletlen, hogy olykor-olykor amikor beszerzek valami újdonságot, vagy éppen beválik egy termék, akkor az újra beszerzéskor Rátok is gondolok, ilyen például a blog Facebook oldalán jelenleg futó barátnős-parfümös játék is. Legyen az egy Glamour nap, vagy egy Notino rendelés, akár hiszitek akár nem, azért 1-1 dologgal igyekszem készülni önállóan is, nem csak Meával együtt ötletelve és a közösbe bedobva a jobb termékeket. :) 
Ha már termékek: érkezett 1-2 újdonság is az utóbbi időben, vásárolgattam is a nagy "röghöz kötés"előtt, ezek eredményét páran Instán is lemonitorozhattátok. Az Instáról és a képekről jut eszembe: ha a sors-fény-munkabeosztás szentháromsága is úgy akarja, végre én is alaposabban ellenőrizhetem, hogy miért sírt fel a pénztárcám 1-1,5 héttel ezelőtt, amikor kifizettem a fényképezőgép megjavítását. De legalább már nálam van és működik, bár azt nem tudom megmondani, hogy jobb-e, mint új korában, hiszen élete korának hervadóbb szakaszában kapcsolódtam be. 

Összegezve talán ennyi az, amit mondani szerettem volna az elmúlt időszakról, lehet kicsit össze-vissza, de remélem, hogy a lényeg az kijön belőle.  

Ui.: Egyébként a szemfülesek észrevehették, hogy a főcím egy Alvin és a mókusok dal idézet, nem véletlenül. (Nem, nem a film, hanem a zenészek!:D)

2017. március 24., péntek

5 (szerintem) érdekesség, amit lehet nem tudtál rólam | Személyes

Mindig is külön kérés volt a több személyes tartalom megosztása a blogon, így most ennek eleget téve összeszedtem pár pontban azokat a tényeket, amelyek érdekesek lehetnek a Számotokra, mint olvasók. Ha tetszett a bejegyzés, akkor ne felejtsétek el a tudtomra adni, hogyha máskor is elkapna az ékszíj, akkor megadhassam a lehetőséget további érdekességek napvilágra kerülésére. Vagy csak arra, hogy Ti is jobban megismerjetek. 

1. A kenyeret körbeeszem, mindig a héjával kezdem. Ahogy sok dologgal az életben, itt is inkább a nehezével kezdem a dolgot, hogy letudjam, és a jobb dolgokra koncentrálhassak. Fura, mert néhány embernél a mai napig látom, hogy megeszi a kenyérszelet belsejét, a héját meg kidobja és tökre elgondolkodtat. Vagy csak túlmisztifikálom.

2. Nem igazán vagyok jóban a 3-as metróval. Konkrétan szédülök és kicsit olyan halálfélelem-szerű dolgok jönnek rám utazás közben. Ez csak amiatt fura, mert az 1-es, 2-es, 4-es metrónál nincs így, minden gond nélkül elutazgatok rajtuk. Na de a hármassal menni... A megállókban való csikorgásos-reccsenős beállásától meg konkrétan a falnak tudnék menni. Mindig félek, hogy továbbmegy a megállóban és nem áll meg normálisan a szerelvény. Vagy ami még jobb és kissé elrugaszkodott elképzelés a valóságtól: tüzes kerekű hullámvasúttá változik. Igaz, elég drága hozzá a belépő....:D 

3. Nincs mese, idén költözöm elfele itthonról. Nem lesz ez olyan jó muri, ahogyan elképzeltem. Fura, mert amíg nem töltöttem be a 18-at, mindig minél előbb el akartam költözni, hogy milyen jó lesz nekem. A francokat...Eddig is sok dolgot kellett észben tartanom, de innentől lassan egy nagyobb határidőnapló kell majd, hogy tényleg ne felejtsek el semmit. Bár, a hálószoba dekorálást nagyon várom. 
Adding a canopy over a bed is a great way to make a bedroom romantic.                                                                                                                                                      More:


4. Tavaly óta kicsit kézkrém függővé váltam. Azelőtt volt egyetlenegy fajta, most már 4-féle kézkrém boldogít. Változhat-e 1 év alatt ennyit a világ? Vagy én függtem rá ezekre nagyon csúnyán? 

5. Nagyon sokáig introvertáltnak gondoltam magamat, aztán jött egy időszak, amikor inkább az extrovertált személyiségtípus mellett tettem le a voksom- a blogírás is állítólag ezt a típust erősíti. De szerintem, inkább valahol a kettő között tudnám elhelyezni magamat. Ha jól tudom, valami ambivertált szó a helyes kifejezés ránk. 

I'm an Ambivert.:
#infj I may have pinned this before, but it's a good one.:
Valahogy így van velem is, ha nagyon csöndben vagyok, aki ismer, az tudja, hogy gond van.... 

2017. március 16., csütörtök

Habfürdő mustra- avagy miket próbáltam a 2016-2017-es télen | Személyes

Az Instán követők tudják, egy kicsit beharangoztam a mai bejegyzés alanyait, pláne amiatt történt mindez, mert épp itt az ideje, hogy lezárjam a téli időszakot, viszont a habfürdő gárdából még nem mutattam be mindenkit, aki szerintem érdemes lenne rá- ezért úgy gondoltam összegzem saját magamat. Holott, nem vagyok egy nagy habfürdős lány, de idén kijutott a jóból. 

4 habfürdőről írok az elkövetkező sorokban, bő lére nem is ereszteném a mondandóm, kivéve egyetlen egy esetet, mert a többiről már olvashattatok a blogon- nem is olyan rossz véleményt. Igaz a kedvenceket szívesen kiemelem továbbra is, ha baj, ha nem. Arról nem is beszélve, hogy ez az utolsó bejegyzésem, ami még a fényképező memória kártyájában lapult. Mire kikerül ez a bejegyzés, már elhoztam az illetékesektől (Igen, elhoztam, igaz 2 nappal később, megérte előre fotóznod Andus, és legyen ez intő jel mindannyiunk számára: 3 bejegyzésre való anyag minden, csak nem elég). :D

Avon darabok 
Az Avon csokis-szedres habfürdőjéről már meséltem Nektek ebben a bejegyzésben, de mondtam, hogy akadt egy másik, sokkalta nagyobb kedvencem is a márkától.

 Még novemberben vettem a tanácsadónőtől az Avon vörös áfonya és narancs darabját. A narancs iszonyatosan erőteljesen bontakozik ki, emiatt szeretem talán a legjobban, annyira éberré tud tenni a fűszerességével. A vörös áfonyával nagyon jól kiegészítik egymást, próbáltam a márkától más habfürdőt is, de azok szerintem nem voltak említésre méltók, ellenben ezzel a variánssal. Erősen újra vevős, a kedvencemmé nőtte ki magát, és szerintem életem vásárát csináltam meg vele, mert nem is volt drága akkoriban- de talán a legbüszkébb mégis csak arra vagyok, hogy szerintem sohasem fogom megunni ezt az illatot. (Figyelembe véve az eddigi kiakadásaim tárgyát, mennyiségét, ez igenis nagy szó! :))  Az meg külön pluszpont, hogy habfürdőről van szó és nagyon is jól ellátja a feladatát, nem irritál, nagy habokat képezhetünk belőle. Egyet sajnálok, hogy ez valószínűleg limitált kiadás volt. 

Tetesept termékek 
A Tetesept is előrukkolt új fürdőtermékekkel, amelyekről szintúgy olvashattatok a blogon, az egész t: by Tetesept termékcsaládot volt lehetőségem tesztelni. A bejegyzésben azt is elárultam, hogy az Érzékiség habfürdő nyerte el a leginkább a szimpátiámat, annak gyümölcsösségével, de elsősorban a gránátalma tartalmával. Ezek a termékek is jól teljesítettek ugyan, de totális vállszélességgel az általam preferált darabot szeretném extra reflektorfényben a figyelmetekbe ajánlani. 

Ahhoz képest, hogy az elmúlt időben 1-1 habfürdőm ha volt, de idén 4-féle is a kádhoz költözött- ami talán soknak tűnik (magamhoz képest az is). Azon is elgondolkodtam, hogy lehet a sors akarja azt, hogy az elmúlt évek elmaradt fürdőzéseit bepótoljam ilyen módon.:D És bízom benne, hogy a következő bejegyzésemben tudok egy kicsit más dolgokról is mesélni Nektek, hogyha vevők vagytok magát a bloggert érintő, személyes témákra is. :) 

2017. február 26., vasárnap

A flakon aljára értem 2017 | I. adag

A második bejegyzés témája sejthető volt annak, aki Instagramon követ már egy ideje- itt talán több előzetest is csíphettek el, mint általában.

Elég régen volt elfogyott bejegyzésről szó a blogon, így gondoltam megragadom a lehetőséget, hogy ürítsek azon a szatyron. Ráadásképpen, mindezt akkor érdemes tenni, mielőtt jönne a szemeteskocsi. Lehet találgatni, igen, nekem ez most nem jött össze, így várhatok egy hetet a következő körre. De ez akkor sem szegte kedvemet, hogy bemutassam az elfogyasztott termékeket!

Dezodorok áradata
Dezodorból sok fogyott az év utolsó felében, és az elsőben is. Mostanában rákaptam a Nivea darabokra, de a Borotalco fújós deója sem volt rossz (még régebben a Notinoról rendeltem egy ilyen karácsonyi csomagot, abban volt). A golyós változat sajnos nem jött be, ráadásképpen, hogy nagy legyen az öröm, a kedvenc ingem is befogta, úgyhogy különösen haragszom rá. A Rexona dezodorokat pedig a mai napig szeretem, de inkább a kenős variánsra szavazok, ha van rá mód. 


Yves Rocher tusfürdő
Szégyen vagy sem, én nem szeretem a kókuszos darabokat, de ez a darab legalább nem olyan erősen-édes kókuszos illatot árasztott, sokkal inkább már-már kellemeset. Nagy szó ez tőlem most, tekintve, hogy ezelőtt volt, hogy azért utasítottam el egy terméket tesztelésre, mert kókuszos volt. 


Az Avon Advanced Techniques hajápoló olajából a második darabba kezdtem bele, az első egész hamar elfogyott, nem hittem, hogy ennyire be fog válni és hogy az illatát is szeretni fogom, így nagyon úgy fest a dolog, hosszabb időre is a hajápolási rutinom részét képezi. 


t by Tetesept fürdősó
Inkább fürdőhomok, de nagyon szerettem. Az elfogyasztott barackos-vaníliás párját meg nem találom...Mindenesetre szerettem őket, úgyhogy esélyes, hogy újraveszem őket, ha elfogy legalább még egy fürdőtermékem. Itt írtam a termékekről már a blogon. 




BE creative szempillaspirál
Még tesztelésre érkezett, de akkoriban nem tudtam megszeretni hosszabb távon. Szegény már csak kallódik, épp itt az ideje, hogy megszabaduljak tőle. 



Neutrogena kézkrém
A Notino.hu-ról rendeltem, elég sűrű krém, pontosan a hideg idő miatt rendeltem meg akkoriban. Sajnos elég kicsi a kiszerelése, viszont nagy hasznát vettem a táskába dobálós időszakban. 

Sűrű, már-már átlátszó, szagtalan krém. Lehet, hogy még egyszer beruházok rá, hogy a következő hideg szezonkor már ne kelljen gondolkodnom. Most egy másik Neutrogena krémet is használok. 


Corsodyl öblögető folyadék
Ha nem Elmex, akkor Corsodyl a megoldás nálam. Hosszabbtávon viszont nem ajánlatos használni, mert elszínezi a fogakat. Egy kúrát érdemes csinálni, maximum 1-2 hónapig gyakori használattal, utána többet árthat sajnos a fogorvos szerint is. 

Burberry- Baby touch parfüm minta
A legújabb kattanásom mostanában. Szerintem esélyes, hogy megvegyem a nagy kiszerelést is. Ez lesz a második fura illatú parfümöm, az elsőről pedig hamarosan olvashattok.:) 

Playboy #generation parfüm
Elég gyorsan ellőttem ezt a parfümöt, de nagyon szerettem, valószínű, hogyha elfogyasztok még egy parfümöt, akkor őt fogom még egyszer beszerezni. Emlékszem hétköznapokra nagyon-nagyon szerettem használni, érdemes volt akkoriban megvenni. 



Inecto kézkrém
Az első nagy kiszerelésű kézkrém, amit el is használtam. Szerettem, újraveszem a nyári időre. Kérdés? Cáfolat? Nincs? Helyes. :)



Dove dezodor
Ma fújtam ki az utolsó adagot, így hirtelen csatlakozott az elfogyottak csapathoz. 



Bioderma mini micellásviz 
Újabb kis adag micellásnak mondhatok búcsút. Utazáshoz szeretem ezeket a kis kiszereléseket használni, ha nincs idő újravenni, akkor pedig fél órás küszködés után leszerelem a kupakot és a nagyobb kiszerelésből töltök bele. De egy idő után nem lehet eljátszani ezt, valamiért nem enged a kupak. Ennyit az újrahasznosításról. 


Nálatok mi fogyott az elmúlt időben? 

Avon Decemberi újdonságok 2016| Tapasztalatok

A személyes vásárlásos kedvencek előtt, következzenek a decemberi újdonságok, róluk megérett már a véleményem januárban, kár, hogy más dolgok kissé maguk alá temettek- szó szerint.

Sok újdonsággal készült akkoriban a márka, én a következő darabokra voltam kíváncsi: 

Avon- Destination Wilderness kölni
Ár: 2700 Ft
Mennyiség: 100 ml
Lelőhely: Avon tanácsadónők, avononline.hu
Kissé eltérő kezdetű ez a bejegyzés, mert kifejezetten egy férfi parfümmel indítok. Bevallom, engem a kinézete fogott meg, nagyon tetszett, hogy egy hatalmas, masszívnak tűnő üvegben érkezik a zöld parfüm,sportosan kinéző kupakkal. Felvetettem a testvéremnek, hogyha érdekelné a lehetőség, akkor a Pierre Cardin mellé, lehetne egy másik parfümje is, ami  azért másabb vonalat képvisel. Igent mondott, bár tudtam, hogy mit vállaltunk ezzel magunkra: elég kritikus, így ha nem bejövős a parfüm, ő nem az a típus aki szebb csomagolásba öltözteti a mondandóját. Kerek perec kimondja, ha valami nem tetszik neki, pláne ha megkérdezik. Épp ezért örültem, amikor a számára legfontosabb mérföldkőről némileg pozitívan nyilatkozott: a parfüm tartós. Elég erőteljes illatkompozícióval indít, én például a kezdeti erőssége miatt nem is szeretem- de ez női szemmel nézve megint más, mert ő kifejezetten kedveli az erősebb, karakteresebb indításokat. Az illata számomra olyan, mint egy erősebb arcszesz, viszont a leírás alapján a tonkabab édességet csempész az alapillatba, de szerintem ez nem igaz, pont, hogy ez adja a fűszerességét- és szerintem a tartósságát is. A verbéna az a jegy, ami az illat frissességéért felelős, de sajnos hamar elszáll az illat kibontakozása után.

Avon  Premiere Luxe Oud for Her parfüm

Az előző változatot már ismertem, volt lehetőségen meg is nézni az illatot, és be is vallom, az a változat elsőre jobban is tetszett, összehasonlítva ezzel a keletiesebb variánssal. Viszont kinézetre sokkal megnyerőbb, különlegesebb lett ennek a változatnak az üvege, szerintem olyan sejtelmesre sikerült.
Ár: 5800 Ft
Mennyiség: 50 ml
Lelőhely: Avon tanácsadónők, avononline.hu 

Illatjegyek: 

mandarin, bolgár rózsa, oud-olaj
Az utóbbi időben szerintem az Avon nem rukkolt elő tartós női parfümökkel, de ez a parfüm megtöri ezt a rendet, mert elég karakteres illata van, ami sokáig érezhető a bőrön. Elsősorban szerintem ez az oud-olajnak köszönhető, de közrejátszhat még a mandarin is. Együttesen egy fűszeresebb parfümöt alkotnak, de ne olyan illatot képzeljetek el, ami már-már bántóan fűszeres, mert tévedés erre gondolni, én is beleestem ebbe a hibába. Sokkal inkább egy kellemes, melegséget idéző illatról van szó, ami nagyon is tartósnak bizonyult az elmúlt időszakban. Különleges darabról van szó, szerintem az előző változatot is be fogom szerezni. És szerintem egy jó parfüm egyik ismérve ez: egy kicsit elkezd a fogyasztó fókuszálni a márkára és kíváncsi az illatsor további termékeire is. :)


Végezetül, a változatosság kedvéért egy habfürdőre voltam kíváncsi a decemberi időszakban, ez pedig a csokis-szedres darab volt. Az ár-érték (745 Ft) arányával annyira nem vagyok kibékülve, de legalább kevesebb mennyiség is elég belőle ahhoz, hogy működésképes legyen a fürdőzés. Ezzel a tulajdonsággal kompenzálva érezheti magát az is, aki drágábbnak tartja a terméket. Szerintem jó választásnak bizonyult, de inkább a szedret éreztem fürdőzés közben, mint a csokit- ami egyébként nem probléma, én kifejezetten örültem ennek a tulajdonságnak. Elég jól habzott, a feladatát ellátta, viszont, újra nem venném, ha elfogyna. Ennek egyetlen oka van: mert saját magam találtam egy szerintem sokkal jobb variánst az Avontól, ami ugyanúgy ellátja ezt a feladatot. A csomagolás viszont kellően ötletes, hasonló koncepciót szívesen vennék a későbbiekben is. 


*A termékeket az Avon Magyarország biztosította a számomra, tesztelés céljából kaptam őket, ami a véleményalkotás folyamatát nem befolyásolta.

2017. február 19., vasárnap

Eucerin pH5 Intenzív testápoló | Tapasztalatok és helyzetjelentés

Biztosan olvastátok, hogy múlthéten micsoda szerencse ért, hiszen "a nap sete-sutája" díjat elvihettem, többek között azért, mert a fényképező bedőlt. Bár az igazi fájdalom akkor ért, amikor közölték a tarifát a kasszánál, a javítási idővel együtt. Mindenesetre az élet megy tovább, remélem, hogy idővel csak visszamászik szegény viseltes gépem hozzám, remélhetőleg működőképes állapotban.Mert, ha azért várok heteket, hogy végül egy vállrándítást kapjak, ha ismét nem működne valami, akkor kissé, mondom KISSÉ nagyon mérges leszek. Ti még szerintem nem láttatok mérgesnek, de elhihetitek, hogy nem is akartok olyannak látni. :) 
Addig, meg beosztom a blogon, ami piszkozatban maradt, vagy amit csiholok a másik fényképezőből.

Erre a testápolóra már nagyon régen vágytam, a legutolsó Pixi szülinapkor rendeltem meg a dobozt, ami nem igazán tetszett, de a kis mintákból a parfüm és a tusfürdő-testápoló kombináció nagyon bejött. (Milyen vicces egyébként, ami teljes kiszerelés volt a dobozban, egyik sem tetszett, bezzeg a minták. Annyira tipikus, nem?) Innen született meg az elhatározás, hogy a testápoló tetszik, teljes áron beszerzem, kutatgattam, végül a legutolsó Notino rendelésemkor amúgy is időszűkében voltam, így mérlegeltem, hogy 1 kör vs. 3 kör helyett mi lenne a jobb, és a hatékonyság elve győzött meg, hogy a nagy Karácsony előtti felfordulásban, nem akarok még egy szívinfarktust kihordani, bőven elég lesz, ha egy kört teszek, egy rendelésért. 

Mennyiség: 200 ml
Ár: 5000 HUF
Lelőhely: Eucerin partner gyógyszertárak, Notino.hu  

Sokat vacilláltam, végül a 200 ml-s darabra esett a választásom, már csak azért is, mert ezen kívül volt egy másik nagy testápolóm, ami ugyanolyan nehezebb állagú, mint ez, felhalmozni meg nem szeretek, hacsak nem több éve bevált termékről van szó. Az illata szerintem megosztó lehet, olyan kicsit olajos, de letisztult, olyan tisztaság illata van. Elég sűrű, viszont elég hamar beszívódik egy egykörös testápolózás során, talán pont emiatt tetszett meg a 20 ml-es kis minta is. 

Szerintem visszatekintve a  blog életében megfordult hasonló kencékre, ez az egyetlen testápoló, amit lassan 3 hónapja megállás nélkül szívesen használok- ez sajnos meg is látszik a flakonon: a 200 ml elég gyorsan el fog fogyni, több mint a felét már szépen magamra kentem, igaz nem bánom különösebben, nyilván azért vettem meg, mert használni akartam a terméket, nem azért, hogy porosodjon a polcon. Ami érdekesség volt még a számomra, hogy a leírás szerint nem csak erősíti az érzékeny bőr védekezőrendszerét, hanem megakadályozza a pollenek 90%-ának bejutását a bőrbe, így aki szénanáthával küzd, annak elvileg különösen nagy segítség lehet ez a testápoló. Én ilyen szempontból nem tudok érdemben nyilatkozni a krémről, viszont testápolás szempontjából egészen jól teljesít. A talpamon is szívesen használom, mert sarokpuhításra is bevetettem már. Semlegesebb tusfürdők esetén némi dominanciát fedeztem fel az illatok terén- röviden: a testápoló illata érvényesült, viszont erősebb tusfürdőknél, mintha semmissé válna ez a dolog és már nem érzem magamon a jól megszokott illatot. Aki esetleg érzékenyen reagálna az illatokra, annak emiatt pont nem kell tartania, mert míg este érezhető lehet, reggelig sajnos nem tart ki az illat intenzitása- így annak sem kell megijednie, aki az illata miatt lemondott volna róla. Irritációt nem okozott a termék nálam. 
Negatív tulajdonságnak talán azt tudnám mondani, hogy ugyan könnyen beszívódik a krém, az ember hajlamos lehet túladagolni azt, ahogyan látja, milyen könnyedén elnyeli a bőr, de ha túladagolja azt, akkor már nehezebben veszi fel a bőr, így kicsit vitatkoznék azzal az állítással, hogy könnyen felszívódó testápolóról van szó teljes mértékben. Ez az állítás inkább csak az első körben állja meg a helyét. Viszont a szénanáthára való pozitív hatásairól szívesen olvasnék, ha van ilyen jellegű tapasztalata valakinek, akkor szívesen elolvasom a tapasztalatát.:) 

Ti milyen testápolóval viszitek végig a telet, kora tavaszt? 

2017. február 10., péntek

Tropic Skincare arcradír| Tapasztalatok

Sziasztok,

Úgy döntöttem, szépen lassan kirakom azt a 3 bejegyzést, ami itt csücsül a piszkozatok között egy ideje, így valószínűnek tartom, hogy magamhoz képest lehet, hogy kissé sok lehetek majd a következő napokban, de annyi baj legyen. Olyanról még úgyse hallottam, hogy egy blognál az volt a gond, hogy túl sokat posztolt az illető.:) 


Ma egy kicsit más árkategória felé eveznék. A Tropic Skincare egyik termékéről, nevezetesen az olajos arcradírjukról osztom meg a tapasztalataimat, amit még régebben próbálhattam ki a márka képviselőjének hála.
A márkáról annyit érdemes tudni, hogy természetes alapanyagokat használnak a termékeik elkészítéséhez, amelyek vegán és állatkísérletmentesek, valamint egy erős közepes árkategóriában mozognak, ami az árképzést illeti.
A termékek vazelin, paraffin, parabén és egyéb petrolkémiai anyagoktól mentesek, plusz nem használnak mesterséges színezőanyagot és parfümöt sem. Ami érdekesség még, hogy kézzel készítik a különböző kencéket, nem pedig gépi eljárással- ez egy szimpatikus eljárásrend szerintem, a mai gépiesített világban.
Főleg test- és arcápolásra fókuszál a márka, az utóbbinál elég széles a termékskála tartalma. Ha több terméket próbálnátok ki, akkor az utazószett lehet a legjobb megoldás, a sokszínűségük miatt.

Elég érdekes kapcsolatot sikerült kialakítanom az arcradírral, mert ha egy olajos arcradírt képzel el az ember, akkor én nem ennyire olajos darabra számítottam. Helytelen a megfogalmazásom, inkább úgy írom: nem gondoltam volna, hogy az olajos érzés ennyire ragaszkodni fog a bőrömhöz. Ezen egy letörléssel és lemosással segíthet az ember lánya, hosszabb távon viszont frusztráló lehet. Az illata viszont intenzíven kellemes,.
A szemcsék egy kicsit durvák lehetnek az érzékeny arcbőr esetében, az én bőröm annyira ezt nem érezte meg. Érzékenyebb bőrűek esetében teljes biztonsággal nem merném ajánlani, vagy csak fokozott óvatossággal. 

Egy nagy negatívumot azonban mindenképpen meg kell említenem, mégpedig a termék használata utáni első próbálkozások után sajnos megjelent 1-2 nagyobb pattanás. Ezt az olajosságának és az én tapasztalanságomnak tudom be- azóta már gyakorlottabb felhasználóként tudom, hogy egy mogyorónyi mennyiség is bőven elég az arcra. Ha ajánlanom kellene, akkor én inkább a normál, szárazabb bőrű lányoknak tudnám teljes vállszélességgel, mert a tapasztalataim arra engednek következtetni, hogy az ő bőrükön sokkal hatékonyabb és pozitívan tápláló lenne ez a radír. Nekik például bármilyen óvatosságra intés nélkül tudnám ajánlani az arcradírt, a zsírosabb bőrrel rendelkezőknek pedig azt tudom mondani, hogy kisebb mennyiséggel simán elboldogulhatnak, csak figyeljék a bőrük jelzéseit is.
Rajtam például amikor lehűlt az időjárás, kifejezetten jól működött, miután a megmaradt, felesleges olajat eltávolítottam az arcomról. Melegebb időben a használata nem jött be ennek ellenére, hiába töröltem le a felesleges olajat, mostan újra arcot, a párásabb levegő sajnos nem tett jót neki sehogy sem, én nehéznek éreztem ezen folyamatok után is. Ha hasonló bőrrel rendelkeztek mint én, akkor a hidegebb időjárás az, amikor beváltja a hozzá fűzött reményeinket, nyáron valahogy túl soknak érzi a bőr- ezt sajnálom is.
Apropó radírozás: a szemcséi kisebbek az általam megszokottaknál, de ez a kialakítás egyáltalán nem ment a radírozás rovására, ső

Sajnos nem váltotta be az elképzeléseimet a termék, viszont vannak nagyon is kedvelhető tulajdonságai is, illetve a nem olyan zsíros bőrűek számára jobb megoldást nyújthat az arcápolási rutin kialakításában.