2015. augusztus 13., csütörtök

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Időutazás: Amikor a holnapból és a tegnapból ma lesz

Sziasztok!

A VKP-nál új téma került középpontba, ezúttal az időutazásnak kedvezünk. Nekem erről rögtön a Vissza a jövőbe c. film ugrik be, ahogyan épp a monitoron jelennek meg a dátumok, és mennyivel de mennyivel másabb életet élünk most, mint ahogyan azt anno elképzelték a filmben, vagy a rendezők maguk.



Nehéz olyan dologról írni, ami még nem valósult meg, sőt, kicsi az esély rá, hogy valaha is igazából használni tudjuk az időutazást. Persze vannak rá próbálkozások, meg a legutóbbi pletyka elvileg arról terjeng, hogy pár másodperccel már viszább tudunk haladni az időben. De magunk közt, hagy jegyezzem meg: ez édeskevés ahhoz, amit egy ember elvár egy időutazástól.

Sajnos vagy nem sajnos, annyira nem vagyok időutazás párti. Ez nem amiatt van, mert egy elzárkózó macskás-undok-néni jelölt vagyok, hanem mert egyszerűen ez olyan feltérképezetlen dolog egyelőre, hogy félő, bármennyivel is haladnánk előbbre ebben a témában, ismerve az emberi mohóságot sajnos előbb a hátrányai is felbukkannának. Vissza az időben azért nem utaznék, mert félnék, hogy a jelenlétem miben változtathatná meg a jövőt, vagy annak kimenetelét. Előre az időben pedig amiatt félnék menni, mert rossz lenne szembenézni mindazzal ami majd egyszer vagy rám, vagy az emberiségre várna. A rossz dolgokat persze könnyebb lenne kikerülni így, de a sors vagy a jó anyatermészet már sokszor kimutatta a foga fehérjét, így hiába jósolhatnánk meg természeti katasztrófákat, vagy terror cselekményeket, a sors úgyis elrendezné a természetes kiválasztódást ő maga.

Hiszek benne, hogy az ilyen dolgokat jobb, ha nem piszkálja meg az ember, csak nagyon indokolt esetekben. Persze jó lenne pár múltbéli eseményt megváltoztatni, de a következmények mindig váratnak magukra és kár lenne később még nagyobb árat fizetni valamiért, amiatt mert belerondított az ember.

Ha választhatnék, hogy hova időutazhassak, akkor talán olyan korszakot választanék, ahol az ember még biztosan nem volt jelen. Legyen szó akár a dínókról, vagy éppen a csillagrendszerünk kialakulásáról, vagy egy új, Földhöz hasonlító bolygó keletkezésekor.


Kényszerített választás esetén, van pár kor, ahova szívesen elutaznék, de van, ahova semmiképpen sem. Utóbbiak közül néhány: világháborúk és azt megelőző hideg diplomáciai kapcsolatok, vagy maga a hidegháború ténye, vagy a XX. század Amerikája a maga kis stiklijeivel.


Ahova szívesen mennék, ott biztos nem várnának tárt karokkal, kb. boszorkányként üldöznének a kor jellegzetességei szerint. Pedig kifejezetten szeretem a királyi Magyarországos időket (I.István, Könyves Kálmán, II. András az Aranybullájával). De Mátyást is meglesném, hogy éppen mennyire volt igazságos a maga korában. Jó tudom, a saját kora annyira nem szerette állítólag. Erre talán jó lenne ez az időutazósdi, hogy megbizonyosodjunk  sok kétséges dologról. Na meg persze azt, hogy Mátyás szerette-e a krumplit?! Aki érti az utolsó kérdésemet. és helyesen is tud rá válaszolni elsőként hozzászólásban, esküszöm felajánlok neki +1 esélyt a következő nyereményjátéknál! Remélem sokatoknak leesik a tantusz! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com