2014. november 8., szombat

Akcióvadász: Bioderma napok: November 6.-10.

Sziasztok!

Szerintem nincs is olyan ember, aki ne ismerné ezt a márkát, ha jól tudom van olyan bőrgyógyász is, aki kifejezetten az ő termékeikkel próbálja gyógyútra téríteni a pácienseit is, fiúkat és lányokat egyaránt. Épp ezért kapóra jöhet ez a pár nap mindenkinek.
 
Miről is van szó?
A Bioderma napok november 6. és 10. között kerülnek megrendezésre, ahol 20%-al olcsóbban lehet megvenni az összes terméküket. Viszont, a kedvezmények sajnos nem összevonhatóak, így ezt érdemes észben tartani azért! De azért, ha valaki éppen ki akarna próbálni valamit a márkától, talán most érdemesebb bármi olyanba befektetni. Bár szerintem a micellás vizeknél a 2-t egy áráért akciók jobban megérik, hogyha valakinek épp arra fáj a foga. Viszont, ha valaki kipróbálna valamit egy teljesen más irányba, a micellás vizek igénye nélkül, vagy elsőre csak épp egy kis üveget tervezne megvenni, az talán megpuhulhat erre a kis engedmény sorozatra! :)

 
Hova menjek?
Szerintem érdemes nagyobb, központi patikákat választani. Vagy előrelátóan felhívni azt a patikát, ahova éppen menni szeretnétek, hogy vannak-e még az akcióban részt vevő termékek, mert a perifériára eső helyeken sajnos nem ritka, hogy hiába szalad be az ember. A legegyszerűbb az, ha telefonáltok.
Persze nem csak a 20%-os akciókkal találkozhattok, hanem még számos más csomag is vár rátok, de ezekre NEM vonatkozik a -20% a Bioderma napokon, mert többségük így is csábító árral vár Benneteket!
Link: http://biodermapatika.hu/akciokereso/
 
És egy kis kedvcsinálónak itt van egy kollázs, azokból a termékekből, amiket már próbáltam a márkától és meg voltam velük elégedve. Remélem, tudok valakinek segíteni a választásban! 
 
 

Kihasználjátok ezt a -20% engedményt? Van valami, amire szívesen beruháznátok?

2 megjegyzés:

  1. A dermaonline-ról már feltankoltam, én mindig tőlük vásárolok, nekem a 20% kevés :)

    VálaszTörlés
  2. Igen-igen, aki élelmes! :) Simán beírhattam volna ide is a címet, múltkor emlékszem, hogy említetted pedig!

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com