2012. október 25., csütörtök

Mi volt a hosszú hétvégén?+Képek

Sziasztok! 

A hétvégén Tapolcán jártunk, ahova elsősorban rokoni szálak miatt jutottunk el a barátom és a szülei által. A legtöbb időt Raposkán töltöttük (Tapolca mellett), ahol tulajdonképp egy kicsit kikapcsolódtunk a város nagy zajától. Itt ettünk-ittunk, majd elindult a csapat túrázni. Én szokásomhoz híven, hamar feladtam, főleg azért, mert jól bekajáltam és ilyenkor, még egy kis emésztésserkentő sem tud aktivizálni.



De, megtaláltam a magamfajta embernek való kikapcsolódást: kutyáztam. Macskákat is kerestem, de sajnos ők, nem voltak olyan barátságosak, mint amennyire én közelítettem feléjük, így nem erőltettem a dolgot. Egy nagyon kedves bácsi a kutyusával itt tölti a szabadidejét, hozzájuk csatlakoztam be. Nem akartam elhinni, hogy a kutyust az autóba hajlandó beszállni (saját negatív tapasztalatok és általánosítások, igen). Íme a bizonyíték, én lerökönyödtem kb., hogy egy nagy testű kutya ennyire hozzászokjon az utazáshoz.




A túra után, bementünk Tapolcára, ahol elfoglaltuk a szállást, majd sétálgattunk. A szobákról nem készítettem fotókat, mert amúgy sem vagyok az a nagy fotózós típus, nekem megfelelt. Volt jacuzzi is a fürdőben, csak nem működött, pedig nagyon örültünk, hogy olcsón sikerült szállást találni, de az túl szép lett volna, ha potom pénzért jár hozzá, egy működő extra kényelmes kényeztetés. Vagy, valami hasonló.... Nem létszükséglet, bevallom, csak ha már meglátja az ember, elindul vele a ló, sajnos.



 Végül megvacsoráztunk. Én a képen látható jércemellet ettem, amin volt besamel mártás, gomba, sonka, meg kitudja még mi. És igen, túl sok volt, nagyobb volt a szemem, mint a szám. :D



A következő képen, pedig azt láthatjátok, amit a barátom rendelt. Ízlett neki nagyon, csak keveselte az adagot. De hát, ő szeret enni.




Másnap elmentünk a tapolcai-tavasbarlangba. Képeket itt nem készítettem, mert alapból féltem abban a csónakban, meg amúgy is sikerült mindennek neki mennünk a barlangban, hogy igazából csodálkozom, hogy nem borultunk bele a vízbe.... Hazafele betértünk Zánkán egy ilyen katonai járművekkel teli "múzeumba". Volt itt minden. Repülő, helikopter, tank, autó, rakéta...Nem egy lányos program, tudom, de egyszer szerintem meg lehet nézni. Finnyáskodni felesleges amúgy is az ilyen programok miatt. Engem le tud kötni, még, ha csak kevés időre is. :)


Ti miket csináltatok a hosszú hétvégén? Olyan volt, mint máskor? Vagy ilyenkor kihasználjátok az időt, és elmentek valamerre? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com